~~~~~~~~~~~~~~~~~                      

Együtt jártak már több mint egy éve, boldogan sétáltak mindig kéz a kézbe. Örültek egymásnak csak egymásért voltak, amiért a szüleik eleinte szóltak, de aztán beletörődtek, hisz nem tudták egymástól eltiltani őket. Hosszú országúton el s visszacikáztak, ott csak ketten voltak egymásra vigyáztak, Egyetlen kérése volt csak a fiúnak, nálanélkül soha ne induljon útnak. Két motoros útja soha el nem vált, bánatuk, ha volt is az úton tovaszállt, a látóhatár szélén ha két motoros megjelent, ezt leírni nem lehet ezt érezni kell. Fekete bőrkesztyű fekete szkafander fekete bőrnadrág s nem egyszerű farmer, fekete csizmában, nyakukban kendővel szálltak versenybe a száguldó felhőkkel..Ők is mint más szerelmesek sokat veszekedtek, de csak addig tartott aztán kibékültek. Ám egy napon minden másképp történ, nem tartották be a jól bevált törvény, távozás előtt a búcsú elmaradt, s mindez egy álom egy félreértés miatt. Hosszú napokig nem is látták egymás, a szülők már azt hitték mindkettőnek, van más, de őket kínozta egy titkos sejtelem, az egymás iránt érzett még mindig forró szerelem.
Hihetetlen lassúsággal teltek el a hete, és még nem békéltek meg a megsebzett szívek, mindkettő bánkódott mindkettő szenvedett, kínosan teltek a napok éjjelek. Egyre csak azon törték a fejüket a békülés útja vajon melyik lehet. Egy csillagtalan borús, éjszakán elhatározásra jutott a lány, tudta, hogy egyedül mit sem ér az élet, s hogy barátjától bármikor bocsánatot kérhet. Megszilárdult fejében a hirtelen gondolat nem is töprengett oly sokat. Hirtelen gyorsasággal be is öltözködött szájára szokás szerint fekete kendőt kötött. Barna hosszú haját most is fölcsavarta, hogy lány volt a ruhába ki gondolta volna. Eszébe sem jutott, hogy megvárja a reggelt felrakta fejére a fekete szkafandert, lenn az udvaron felült a motorra, s csak akkor jutott eszébe amikor berúgta, volt egy kérése régen a fiúnak, „nálanélkül soha ne induljon útnak” . Keze ekkor rátalált egy féltve őrzött képre elővette megcsókolta s fölnézett az égre. Érezte, ha most el nem indul szíve nyomban, meghasad, hogy mi járt ekkor a fejében örökre titok marad. Szemeiben ekkor már könnyek égtek még egyszer, jól megnézte a képet, s visszatette a bőrkabát mögé. Gázt adott ugratott s mire az utcájukból kiért már csak a motorjának s az álmainak élt. Egész úton ara gondol mi lesz, ha majd odaér, több volt neki szerelme, mint koldusnak a friss kenyér. Gondolatai már messze jártak, csak nézte az utat, és nem vette észre, hogy mindjárt odaér a felbontott részre. Az utolsó pillanatban egy nagyot fékezett, de a sebességtől oly gyorsan megválni nem lehet. Utolsó percében is az járt a fejébe, hogy nem nézhet többé a fiú szemébe, meg sem ölelheti kezét nem foghatja ezután már többé meg sem csókolhatja. Fájdalmait leküzdve csendesen suttogott a halál küszöbén a fiútól búcsúzott:” Ne haragudj rám, hogy elmegyek, de ígérem ezután is mindig veled, leszek, légy boldog akkor én is az leszek, ne feledd el azt, hogy csak téged szeretlek” Egyetlen vércsík volt, ami a szkafander alól a szájából kibuggyant, s az arcán végigfutott. Ott feküdt az úton fekete ruhában a motor közelében a holdfény árnyékában. Pontosan egy éve ennek az éjszakénak a fiú eleget tesz becsület szavának, megfogadta ugyanis még ott zokogva, hogy életében már csak egyszer ül motorra. A megbeszél időben megjött a négy haver a fején ekkor már fenn volt a szkafander. Lenn az udvaron felült a motorra, gyászos tervét gyorsan újból átgondolta. Gázt adott ugratott s mire az országútra kiért, már csak a motorjának és az álmainak élt. A temető ott volt az országút végén a sír amit keresett a temető mélyén, a sírhoz érve leroskadt eléje, húsz szál piros rózsát tett a fejfa tövébe. A szalagot eligazított melyre nagy piros betűkkel az volt írva: „NEM TUDOK ÉLNI NÉLKÜLED”. A régi emlékek újra felkavarták, a szívét nyugodni egy percig sem hagyták. Visszament a motorhoz a jó öreg baráthoz, de mintha szívét kötötte volna a fejfához. Majd kis habozás után felült a motorra, a barátai követték őt részvéttel sorba. A hegyi szerpentin volt a tiszteletkör vége, az állandó útvonal régi szép emléke. A fiú arra gondolt mennyit motoroztak, hosszú hónapokig mily boldogok voltak. De ő itt hagyta nincs többé, s már nem érdekli semmi, csak egyetlen gondolat ”utána menni”. Könnyes szemekkel a kormányt markolta, s cseppet sem figyelt a kijelölt útvonalra. Egy hatalmas kanyart egyenesen véve nagyot ugratott a tátongó mélységbe. Ekkor már este volt a csillagok ragyogtak, lenn a mélységben a vén fák suttogtak. Ott feküdt a fiú fekete ruhában a motor közelében a vénfák árnyékában.

                              ~~~~~~~~~~~~~~~~~

Volt egyszer egy kisleány, szép fiút szeretett. De a fiú őt megcsalta könnyedén, nevetve. A kislány egyre várta, várta vissza kedvesét. De a fiú nem jött el, másnak adta a szívét. A kislány már nem tud várni, a szépfiú nem jött el.-Ki kell állni a sinekre, hogy a vonat üssön el. Közeledik a vonat, a kislány már tétováz. Hátha holnap eljön, hátha holnap újra vár. A gyorsvonat gyorsan fékez. Megcsikordult a kerék, egy-kettőre kitoldult a sok kiváncsi nép. A tömegből jön egy fiú, lesüti két szemét. Rápillant a kislányra, felismeri kedvesét. A kislány rápillant, kinyitja két szemét. Szomorúan néz reája, felidézi emlékét. -Tudtam hogy eljössz, nem hiába vártam rád. Most már tudom, hogy szeretsz, mégis te vagy az én mindenem. Lehanyatlik a lányka felé, lehunyja két szép szemét. Mire az orvos megérkezik a kislány már nem él. És a tömegből egy lány átkarolja a fiú derekát. Majd kedvesen szól hozzá: Menjünk kedves tovább!-Nem megyek tovább, szól a fiú csendesen, őt szerettem tiszta szívből, ő volt az én kedvesem.

~~~~~~~~~~~~~~~~~

Együtt járnak sok éve már, a fiú és a lány, mint két jóbarát. Hideg tél, meleg nyár kint találta őket a kisutcán. Fogták egymás kezét, beszélgettek sokat, suttogtak egymásnak csacsi szavakat. Boldogok voltak, mint soha senki más, szerették egymást, a fiú és a lány. Egy nap így szólt a lány:-Gyertek várok édes kisbabát. A fiú szemében megeredt a könny... De nem szólt csak némán elköszönt. Többé nem jött vissza már. Nem várta a lányt a Duna partján. Ez volt hát a nagy szerelem?! Megszületett a fiú, s boldog volt a lány. Hátha eljön az apa tán! De nem jött vissza hiába várta őt. A hetek s hónapok egyre szálltak... Ő reménykedett, talán visszatér mégis, de a fiú akkor már másnak mesélt. Együtt él a lány kisfiával árván. Benne lelte boldogságát, s elmúlt ifjúságát. Nőt a kisfiú, napról-napra szebb lett, kimondta az első szót, a legszebbet. A fiú ott tipegett az anya mellett, a sötét utcán ahol azelőtt ketten mentek. Mégegyszer felvillantak a régi szép pillanatok. Felsóhajt a lány:-Milyen kár hogy egyedül vagyok! És akkor egy ifjú pár köszönt reá. Egy kék szemű barna hajú srác és egy szőke lány. Visszanéz a lány a könnyein át, s így szólt kisfiához:- Látod ez volt az édesapád.

~~~~~~~~~~~~~~~~~

Halkan kopog az eső az ablakon, bár lenne minden cseppje csókod ajkamon. Dörög, villámlik, háborog az ég, nem tudom meddig bírom nélküled még.

~~~~~~~~~~~~~~~~~

Te vagy a nap mely lenyugszik este, te vagy a hold az éjszakában, te vagy a csillag mely szememben ragyog, te vagy az élet, s nélküled nem vagyok!

~~~~~~~~~~~~~~~~

Miért van az hogy őt szeretem, mikor tudom, hogy nem szeret. Miért van az, hogy vele álmodom, mikor tudom, engem elfelejt. Miért van az, hogy mikor már más alszik, hűséges szerelem felette őrködik, titokban lesem álmát mikor más már pihen. S halkan sírok, hiszen nem látja senki sem. Miért van az, hogy gondolatban azt hiszen rám vár, miért van az hogy azt akarom szeressen, mikor tudom jól, ez lehetetlen. Azt akarom hogy szeressen s mindig velem legyen, s ha öregek leszünk, együtt nevessünk az emlékeken. Ámha meglátom az utcán, minden gondolatom elszáll, s azt várom hogy megszólít és életem sodrában mellém áll.

~~~~~~~~~~~~~~~~~

Játszani a közömbös embert, csak most látom milyen nehéz. Ha megkérdezné tőlem valaki, mit jelentesz nekem, egy pillanatra zavarban lennék, nem tudnék szólni hirteken. Csak nagysokára mondanám, semmiség, egy múló szerelem. S nem is vennék észre rajtam, hogy könnyes lesz majd mindkét szemem. Elmegyünk egymás mellett, s a két szemed rám nevet. Kacagva köszöntelek, mosolygok az utca sarkáig, aztán ahogy elfordulok, egy mozdulattal fáradtan a szememhez nyúlok, s egy könnycseppet szétmázolok. Ha megkérdezné valaki tőlem, hogy mit jelentesz nekem, lehajtott fejjel azt felelném: "Semmit csak az életem!!!"

~~~~~~~~~~~~~~~~~

Tudod mi a bánat? Leírom most néked. Szeretni valakit, ki nem szeret téged. Megalázva írni könyörgő levelet, szívdobogva várni, de nem jő felelet. Hideg búcsuzásból csókot koldulni, mással látni őt és utánna fordulni. Kacagva, boldogan, hazug lemondással, hazamenni sírva, könnyes zokogással.

~~~~~~~~~~~~~~~~~